Fidesz — Magyar Polgári Szövetség XX. kerületi szervezete Magyarország Jobban Teljesít
 
Felújítását és fejlesztés
Dél-pesti kórház

Felújítását és fejlesztés

 

A XX. kerületi Fidesz örömmel értesült egy új, integrált betegellátó központ építésének kormányzati szándékáról. A szakmai szervezetek véleményével összhangban úgy véljük, a magas színvonalú, komplex ellátás érdekében szükség van ilyen jellegű ellátásra a páciensek érdekében. Ugyanakkor abban is egyetértés mutatkozik, hogy az új kórház építése nem hátráltathatja a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet egyre sürgősebb felújítását és fejlesztését.

 

Az ország egyik legnagyobb kórháza csaknem félmillió lakos egészségügyi ellátásáért felel, 1263 ágyon, évi 41 ezer beteget és 660 ezer járó beteget lát el. A szakmai munka magas színvonalú, ugyanakkor több osztály tárgyi és személyi feltételein javítani kell, az épület teljes felújítása pedig egyre sürgetőbb.

 

Pesterzsébetieknek valamint a környező kerületek és települések lakosságának jogos igénye, hogy méltó körülmények között vehesse igénybe a kórházi ellátást.

 

A Pesterzsébeti Fidesz minden megtesz azért, hogy a kórházunk továbbra is megtartsa kiemelt besorolását, és megvalósuljanak a szükséges fejlesztések.

 

Budapest, 2015. február 12.


Kerületi iroda

1203 Budapest,
Kossuth L. u. 37/a

Nyitva tartás:
Hétfőtől - péntekig 14:00-18:00

Tel.: +36 1 286-9639

Kövessen minket a Facebookon is!


Ajánlott oldalak