Fidesz — Magyar Polgári Szövetség XX. kerületi szervezete Magyarország Jobban Teljesít
 
A GDP-növekedés európai viszonylatban is kiemelkedő
GDP

A GDP-növekedés európai viszonylatban is kiemelkedő

 

Varga Mihály továbbra is úgy látja, hogy tartósan alacsony olajár mellett az idén akár fél százalékponttal is magasabb lehet a növekedés a kormányzati prognózisnál, az ukrán válság azonban kockázatot jelent, így a kabinet – hacsak nem történik rendkívüli esemény – legkorábban a konvergenciaprogram benyújtásakor dönt arról, hogy változtat-e az előrejelzésen.

 

A nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott interjúban úgy vélte, bizakodásra ad okot, hogy a bázisév növekedési és államháztartási folyamatai a terveknek megfelelően alakultak. Megerősítette, az idei költségvetés konzervatív szemléletet tükröz, és tervezésekor a növekedési előrejelzésbe már beépítették az orosz embargó negatív hatásait, külön fejezetet szenteltek az alternatív forgatókönyvek bemutatására. A válság elmélyülésének szakaszai azonban a magyar gazdaságot eltérően érintik, így nehéz a hatásokat precízen számba venni – jegyezte meg. “Mindenesetre remélem, hogy a konfliktus mielőbb rendeződik” – tette hozzá.

 

“HÁROM SZÁZALÉK FÖLÖTTI GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS UTOLJÁRA A KÉTEZRES ÉVEK KÖZEPÉN VOLT, JELENTŐS KÜLÖNBSÉG AZONBAN, HOGY ANNAK FORRÁSA HITELFELVÉTEL VOLT.”

Varga Mihály felidézte, hogy – bár a végleges számok csak később jelennek meg – a folyamatok alapján a korábban várt 2,9 százalékkal szemben 2,7 százalék körül lesz a tavalyi államháztartási hiány. Az eredményt annak tükrében különösen értékesnek nevezte, hogy a tavalyi választási év volt, amelyre eddig gyakran jellemző volt a fiskális túlköltekezés. Hozzátette, az infláció mértéke a hatvanas éveket idézi, 1963-ban volt utoljára 0,7 százalékos pénzromlás. Varga Mihály arra számít, hogy a GDP arányos államadósságot is sikerül csökkenő pályán tartani.

 

A tárca modell-szimulációi alapján az olajár tartósan 60 dollár/hordó körüli szintje fél százalékponttal emelheti a növekedés mértékét. Az alacsonyabb üzemanyagárak révén a családoknak több pénzük maradhat más fogyasztási cikkek vásárlására, a vállalatok költségeinek csökkenése pedig kedvezően hat a nyereségességre.

 

A kedvező hatást ugyanakkor némileg tompíthatja az orosz gazdaság gyengélkedése miatti exportkiesés, de az ország külső finanszírozási képessége továbbra is erősen pozitív tartományban marad – hangsúlyozta a miniszter.

 

Felidézte, hogy az elmúlt negyedéveket tekintve uniós összevetésben dobogós helyen áll az ország, és a következő időszak kulcskérdésének nevezte a tartós növekedés biztosítását. Ezt tekintve feltétlenül pozitív fejlemény, hogy 2010-2014 között jelentős kapacitásbővítést hajtott végre a magyarországi autógyártók közül a Mercedes és az Audi, s ez a tendencia 2015-ben is folytatódni fog – hangsúlyozta. Ezek a nagyvállalkozások sok ezer magyar embernek adnak munkát, a potenciális növekedési ütemet is feljebb tolják. Az ország gyors ütemű felzárkózásához azonban további erőfeszítések, növekedést ösztönző lépések szükségesek – mutatott rá.

 

Varga Mihály felidézte: az elmúlt években a magyar gazdaság növekedése erőteljesebb volt, mint amire bárki számított, köszönhetően annak is, hogy a tradíciókra alapozva saját gazdasági programot alakított ki a kormány. Három százalék fölötti gazdasági növekedés utoljára a kétezres évek közepén volt, jelentős különbség azonban, hogy annak forrása hitelfelvétel volt. “A magyar GDP-növekedés európai viszonylatban is kiemelkedő, amire azért is büszkék lehetünk, mert a 2010-es mélypont után tudtuk a gazdaságot ilyen helyzetbe hozni” – mondta a miniszter. Megjegyezte azt is, harmadik hónapja többlettel zárt a költségvetés.

 

A mai becslések szerint 3,1-3,2 százalék körül lesz a 2014-es GDP-növekedés. Ez abból is adódik, hogy az uniós forrásokat is gazdaságfejlesztési célokra használják fel, ugyanakkor az export és az ipar jó teljesítménye mellett a belföldi fogyasztás is egyre inkább húzza a gazdaságot. A munkahelyteremtés, a reálbérek növekedése, az alacsony infláció együttesen nagyon komoly növekedési hatást gyakorolt a magyar gazdaságra, ez pedig kedvezően hatott a költségvetésre is – hangsúlyozta.

 

“2015 LEGFONTOSABB GAZDASÁGPOLITIKAI EREDMÉNYE LESZ, HOGY A BANKOKNAK VISSZA KELL FIZETNIÜK A TISZTESSÉGTELENÜL ELVETT ÖSSZEGEKET ÜGYFELEIKNEK.”
Varga Mihály azt is kedvezőnek nevezte, hogy ma már ismét irányadóak a Nemzetgazdasági Minisztérium – a korábbi pénzügyminisztérium – prognózisai az uniós hatóságok és a piaci szereplők szemében.
“A továbbiakban is igyekszünk rászolgálni erre a bizalomra” – jegyezte meg. 2015 legfontosabb gazdaságpolitikai eredménye lesz, hogy a bankoknak vissza kell fizetniük a tisztességtelenül elvett összegeket ügyfeleiknek, akiknek így 25-30 százalékkal is csökkenhet a törlesztőrészletük – mondta. A devizahitelek kivezetésével mindenki jól járhat, a hitelesek, a bankok, az ország is. “Évtizedes problémát zárunk le ezzel” – húzta alá Varga Mihály.

 

A feketegazdaság elleni küzdelemben nagy reményeket fűzünk a január elsején induló online árukövetési rendszerhez – jegyezte meg.

 

Az ekáer célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a gyakran emberi egészséget veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása és nem utolsó sorban az adóelkerülők kiszűrése. Január elsejétől minden vállalkozásnak a közúti szállításhoz kapcsolódó adatokat egy központi elektronikus rendszerben kell rögzítenie még a fuvarozás megkezdése előtt – idézte fel.

 

A zökkenőmentes átállás érdekében a tárca kezdeményezésére megalakult az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer Munkacsoport, amelyben részt vesz az összes érintett szervezet képviselője. Az árukövetési rendszernek köszönhetően kiszűrhetővé válnak az áruk fiktív szállítmányozásával összefüggő visszaélések, amelyek milliárdos károkat okoznak az államnak és a tisztességesen adózó vállalkozásoknak – hangsúlyozta.


  • delpesti Dél-pesti kórház Felújítását és fejlesztés

    A XX. kerületi Fidesz örömmel értesült egy új, integrált betegellátó központ építésének kormányzati szándékáról.

Kerületi iroda

1203 Budapest,
Kossuth L. u. 37/a

Nyitva tartás:
Hétfőtől - péntekig 14:00-18:00

Tel.: +36 1 286-9639

Kövessen minket a Facebookon is!


Ajánlott oldalak