Fidesz — Magyar Polgári Szövetség XX. kerületi szervezete
A Gyurcsány-korszak rombolása után újra talpra állhat az egészségügy a Fidesz egészségpolitikájának köszönhetően, mely az egészségügyben dolgozók megbecsülését, a betegellátás támogatását és az egészségügy fejlesztését szorgalmazza. „ A szocialisták kormányzásuk alatt kivéreztették az egészségügyet, leépítették a betegellátást, eladósították a kórházakat és még hatezer egészségügyben dolgozót is elüldöztek az országból „- mondta Földesi Gyula (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, majd hozzátette „Ne felejtsük el, hogy a Gyurcsány-koalíció még vizitdíjat is fizettetett volna a betegekkel.” Jelenleg viszont egy 300 milliós fejlesztési program és béremelés zajlik az egészségügyben.
A kormány támogatja
2018-ban nyithat újra a Jódos-Sós!
Fél évszázada nem látott beruházásokkal újulhatnak meg Budapest működő fürdői és strandjai.
baloldal
Az MSZP-Jobbik koalíció letagadja a tényeket
A baloldal eladósította, a kormány megmentette Pesterzsébetet.
Dél-pesti kórház
Felújítását és fejlesztés
A XX. kerületi Fidesz örömmel értesült egy új, integrált betegellátó központ építésének kormányzati szándékáról.
Frakció
Végre elkezdődhetett az érdemi munka!
Hétfő reggel a pesterzsébeti Fidesz-KDNP frakció megtartotta az idei év első frakcióülését, ahol Földesi Gyula…