Fidesz — Magyar Polgári Szövetség XX. kerületi szervezete
Az adórendszer átalakításával, az adóterhelés súlypontja fokozatosan áthelyeződött a jövedelmeket terhelő adókról, a fogyasztást terhelő adókra. „A rendszer átalakításával 270 ezer család megélhetése lesz könnyebb, amivel további 53 milliárd forint marad a családok zsebében. A 7 százalékos egészségbiztosítási és 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is igénybe vehető lesz az eddigi családi adókedvezmény, melyet a jövőben a kiskeresetűek is igénybe tudnak venni” – mondta Ékes Gábor (Fidesz-KDNP) alpolgármester. Egy három gyermekes család, bruttó 100 ezer forintos összjövedelme esetén havi 17 ezer, 200 ezer forint esetén 34 ezer forint megtakarítást jelent- tette hozzá Ékes. A kormány kiemelt célja a gyermekvállalás erősítése, a családok támogatása, ennek érdekében a legfontosabb intézkedés az adókedvezmény kiszélesítése. „ A magyar családok teljesítőképességének köszönhetően a kormány 2014-ben összesen 230 milliárd forintot hagy a családi kasszában – jelentette ki Földesi Gyula (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, az országgyűlés jegyzője. A családok életkörülményeinek javulásához az adókedvezményeken kívül a rezsicsökkentés, a növekvő reálbérek, valamint a tartósan alacsony infláció is hozzájárul, melyeknek eredményeként több tízezer forint marad a háztartásoknál.
A kormány támogatja
2018-ban nyithat újra a Jódos-Sós!
Fél évszázada nem látott beruházásokkal újulhatnak meg Budapest működő fürdői és strandjai.
baloldal
Az MSZP-Jobbik koalíció letagadja a tényeket
A baloldal eladósította, a kormány megmentette Pesterzsébetet.
Dél-pesti kórház
Felújítását és fejlesztés
A XX. kerületi Fidesz örömmel értesült egy új, integrált betegellátó központ építésének kormányzati szándékáról.
Frakció
Végre elkezdődhetett az érdemi munka!
Hétfő reggel a pesterzsébeti Fidesz-KDNP frakció megtartotta az idei év első frakcióülését, ahol Földesi Gyula…