Fidesz — Magyar Polgári Szövetség XX. kerületi szervezete Magyarország Jobban Teljesít
 
„Erkölcsileg más talajon állunk”
Fórum

„Erkölcsileg más talajon állunk”

A korábbi évek kormányzásai kiszolgáltatottá tették az országot, a vállalkozásokat és az embereket – hangsúlyozta Kocsis Máté, aki Földesi Gyula hívására vett részt az eseményen. A telt házas rendezvényen az országgyűlési képviselő elmondta, a Fidesz-KDNP kormány az elmúlt négy évben mindent megtett azért, hogy ezeket a rossz rendszereket lebontsa. Függetlenedtünk a nemzetközi bankvilágtól, kifizettük az IMF-hitelt, megerősítettük a vállalkozásokat, segítettünk a családoknak a devizahitelek visszafizetésében és bevezettük a családi adókedvezményt is.

Alapvető politikai, hitbéli különbség van a két politikai oldal között mégpedig az, hogy erkölcsileg egészen más talajon állunk hangsúlyozta Kocsis Máté. Józsefváros polgármestere hozzátette, a szocialisták a beszéd szintjén szívesen használják a függetlenség és a szabadság szavakat, de nem tettek érte soha semmit. Kormányzásuk alatt a csőd szélére sodorták az országot, a 2010-es kormányváltáskor azzal kellett szembesülnünk, hogy augusztustól nem fogunk tudni nyugdíjakat fizetni, hogyha nem teszünk azonnal radikális és hatékony lépéseket a gazdaság talpra állításának érdekében – mondta. A családok helyett mi azokat terheltük, akik addig nem vették ki a részüket a a közös teherviselésből, a bankokat, a multinacionális cégeket és az energiaszolgáltatókat.

2002 és 2010 között megduplázódott a munkanélküliség Magyarországon, ezzel szemben most négy millió felett van a foglalkoztatottak száma. Folyamatosan javulnak a bérviszonyok, az átlag reálbérek növekedése is jóval nagyobb mértékű. Létre hoztuk a közfoglalkoztatási programot azért, hogy segély alapú helyett munkaalapú társadalmat valósítsunk meg. A szocialisták inkább segélyt adnának csak, hogy az államtól való függésben tartsák a magyar embereket. Bevezettük, hogy a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek, valamint a gyed-extrának köszönhetően a nőknek lehetőséget adtunk arra, hogy szabadon választhatnak a gyermek és a munka, nem pedig a gyermek vagy a munka között – zárta gondolatait Kocsis Máté.

Földesi Gyula, országgyűlési képviselő szerint nem szabad lebecsülnünk a baloldalt, annak ellenére sem, hogy naponta derülnek ki botrányosabbnál botrányosabb dolgok a szocialista politikusokról, kezdve a Simon üggyel, majd Zuschlaggal. A helyi eredmények közül Földesi Gyula kiemelte a Mátyás király téren hamarosan megépülő Makovecz templomot, a megújuló Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőt, valamint a Jahn Ferenc Kórház korszerűsítésének terveit.


  • delpesti Dél-pesti kórház Felújítását és fejlesztés

    A XX. kerületi Fidesz örömmel értesült egy új, integrált betegellátó központ építésének kormányzati szándékáról.

Kerületi iroda

1203 Budapest,
Kossuth L. u. 37/a

Nyitva tartás:
Hétfőtől - péntekig 14:00-18:00

Tel.: +36 1 286-9639

Kövessen minket a Facebookon is!


Ajánlott oldalak