Fidesz — Magyar Polgári Szövetség XX. kerületi szervezete Magyarország Jobban Teljesít
 
Többen igényelhetnek lakhatási támogatást mostantól
Támogatás

Többen igényelhetnek lakhatási támogatást mostantól

 

  • A korábbi 3 hónap helyett most már egyhónapos munkanélküliség után is jár a támogatás annak, aki a lakóhelyétől távol munkát talál és hajlandó oda költözni.
  • Egy éven keresztül akár havi 100 000 forintot is kaphatnak a támogatottak, amit lakbérre vagy rezsire költhetnek.
  • Több mint két éve segíti a kormány döntése alapján az állam lakhatási támogatással az otthonuktól távol munkát találókat.
  • Egy év elteltével már ezren éltek a lehetőséggel.
  • A cél az volt, hogy akik szeretnének dolgozni, de a lakókörnyezetükben nem találnak lehetőséget, segítséget kapjanak.
  • Mostanra már több mint 2100-an vették igénybe a lakhatási támogatást.
  • Januártól könnyebbek a feltételek: például a korábbi három helyett már egy hónap állástalanság után be lehet nyújtani az igénylést.
  • Szintén feltétel, hogy a munkavégzés helye az állandó lakóhelytől legalább 100 kilométerre legyen, vagy több mint 5 órányi utazással járjon eljutni oda. Ez ugyancsak könnyítés, mivel eddig minimum 6 órányi utat írt elő a szabályozás.
  • Változik továbbá a folyósítás időtartama: mostantól 12 hónapig jár a támogatás, egyenlő összegben, havonta legfeljebb 100 ezer forint. Korábban másfél évig folyósították, de félévente csökkentették az összeget.

  • delpesti Dél-pesti kórház Felújítását és fejlesztés

    A XX. kerületi Fidesz örömmel értesült egy új, integrált betegellátó központ építésének kormányzati szándékáról.

Kerületi iroda

1203 Budapest,
Kossuth L. u. 37/a

Nyitva tartás:
Hétfőtől - péntekig 14:00-18:00

Tel.: +36 1 286-9639

Kövessen minket a Facebookon is!


Ajánlott oldalak