Fidesz — Magyar Polgári Szövetség XX. kerületi szervezete
A 2009 és 2012 közötti időszakban a női foglalkoztatási ráta bővülésünk az Európai Unió 28 országa közül a harmadik legnagyobb. A tavaly novemberi adatok szerint jelenleg 1 millió 825 ezer nő dolgozik, ami százezerrel több mint a kormányváltás előtt. „ Ez egy nagyon kimagasló érték, ráadásul hónapok óta tudjuk tartani ezt a magas szintet. A kilencvenes évek elején volt utoljára 1,8 milliónál több női foglalkoztatott hazánkban, így ez az elért eredmény magunkhoz képest is jó” -mondta Földesi Gyula (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő.
A kormány támogatja
2018-ban nyithat újra a Jódos-Sós!
Fél évszázada nem látott beruházásokkal újulhatnak meg Budapest működő fürdői és strandjai.
baloldal
Az MSZP-Jobbik koalíció letagadja a tényeket
A baloldal eladósította, a kormány megmentette Pesterzsébetet.
Dél-pesti kórház
Felújítását és fejlesztés
A XX. kerületi Fidesz örömmel értesült egy új, integrált betegellátó központ építésének kormányzati szándékáról.
Frakció
Végre elkezdődhetett az érdemi munka!
Hétfő reggel a pesterzsébeti Fidesz-KDNP frakció megtartotta az idei év első frakcióülését, ahol Földesi Gyula…